Prológus

Üdvözlet, itt Bonnie!

Meghoztam a Prológust, remélem tetszik! :D:$ Légyszi írjatok véleményt, ha elolvastátok! :D Előre is köszi, és jó olvasást!^^

Puszszii

Bonnie

Prológus

A sötét utcákat róttam, miket megvilágított az utcai lámpák halovány fénye. Az ezüsttőr markolatát szorongatva siettem a lakásom felé. Éreztem, hogy valaki követ, azonban nem voltam biztos benne, hogy tanácsos lenne megfordulnom. Így tovább vágtattam egyre gyorsabb tempóban, mit sem törődve az oly közeli ájulással.
Féltem. Akkor éjjel rettegtem a mögöttem suhanó vörös hajú, sebhelyes arcú férfitól – az egyik sarkon befordulva vetettem rá egy apró pillantást, hogy legalább arról legyen fogalmam, mekkora állatott kellene leterítenem, ha egy kis csetepatéra kerül sor.

Egy sikátorba értem. A fickó egyre csak közeledett, én pedig minden egyes lépéssel kétségbeesettebb lettem. Hirtelen egy fekete árnyék suhant el mellettem, én pedig azzal a lendülettel megperdültem, és a szörnyeteggel találtam magam szemben. Nem is egyel… kapásból kettővel. Az újonnan érkezett csuklyás férfi csak egy fekete nadrágot és egy majdnem földig érő fekete pelerint viselt – alóla kilátszott kigyúrt teste és bal mellén lévő tetoválása, amit nem láttam tisztán.

- Mit akarsz itt, superior[1]? – dörmögte mély, megvető hangon a sebhelyes.

- Tudod te azt, inferior[2]! – felelte a másik. – Nem lesz a tiéd.

- Már mért ne lenne? Én találtam, én fogom belemélyeszteni az agyaraimat – nyáladzott Piroska.

- Nagyon gyorsan kotródj innen, míg szépen mondom!

- Mi az, téged is ennyire csábít a vére? – nevetett fel a vöröske.

- Egyáltalán nem a vérről szól ez az egész! – kiáltotta az immáron felbőszült fekete nadrágos.

- Pontosan, hogy igen! MINDEN! Az életünk, az ő életük, a szomjunk csillapítása, a gyilkolási vágy, sőt… még maga a vér is a vérről szól!

- De ez az övék!

- Nem csak az övék! A mi ereinkben patakzó vörös nedű a harcról és a vonalainkról szólnak, ez így van rendjén. Igen, ez csakis a miénk lehet! De az ő vérük a mi étkünk, és…

- Nem tanította meg a nemződ, hogy vámpíruraknak ne feleselj, mert a szavuk parancs és törvény? Megcáfolhatatlan? - vágott közbe a másik.

Piroska valószínűleg nem fogta az adást, mert mondani kezdte tovább a magáét, azonban a csuklyás megelégelte a dolgot. Valahonnan a semmiből rántott elő egy hatalmas kardot. Átdöfte vele a másik szívét.

- Arcátlan fráter! – hörögte.

Áldozata elporladt, az első fuvallat felkapta, majd a magasba emelte és széthordta hamvait.

- Eredj haza, csibém! – vetette oda nekem, s elindult az utca vége felé.

- Nem fogsz… elbájolni? – értetlenkedtem.

- Oh, milyen külön kívánságai vannak a kisasszonynak… - kuncogta felém se fordulva.

- Mért ölted meg? – kiáltottam utána.

- Mert szárazra akarta szívni a csinos kis tested. Többet meg ne kérdezősködj, inkább örülj, hogy élsz – fordította oldalra a fejét. – Nem kell megköszönnöd, nem érted tettem…

Felugrott a téglafal tetejére a túloldalt pedig eltűnt.

Azt állította, nem értem tette, mégis… Megkönnyebbülést vettem észre rajta, miután pengéjével megsemmisítette azt a fenevadat, és akárhogyan osztottam, szoroztam, az életemet is neki köszönhettem…

---

[1] Felsőbbrendű

[2] Alárendelt