Üdvözlet, itt Bonnie!
Meghoztam a Prológust, remélem
tetszik! :D:$ Légyszi írjatok véleményt, ha elolvastátok! :D Előre is köszi, és
jó olvasást!^^
Puszszii
Bonnie
Prológus
A
sötét utcákat róttam, miket megvilágított az utcai lámpák halovány fénye. Az
ezüsttőr markolatát szorongatva siettem a lakásom felé. Éreztem, hogy valaki
követ, azonban nem voltam biztos benne, hogy tanácsos lenne megfordulnom. Így
tovább vágtattam egyre gyorsabb tempóban, mit sem törődve az oly közeli
ájulással.
Féltem. Akkor éjjel rettegtem a mögöttem suhanó vörös hajú, sebhelyes arcú férfitól – az egyik sarkon befordulva vetettem rá egy apró pillantást, hogy legalább arról legyen fogalmam, mekkora állatott kellene leterítenem, ha egy kis csetepatéra kerül sor.
Féltem. Akkor éjjel rettegtem a mögöttem suhanó vörös hajú, sebhelyes arcú férfitól – az egyik sarkon befordulva vetettem rá egy apró pillantást, hogy legalább arról legyen fogalmam, mekkora állatott kellene leterítenem, ha egy kis csetepatéra kerül sor.
Egy
sikátorba értem. A fickó egyre csak közeledett, én pedig minden egyes lépéssel
kétségbeesettebb lettem. Hirtelen egy fekete árnyék suhant el mellettem, én
pedig azzal a lendülettel megperdültem, és a szörnyeteggel találtam magam szemben.
Nem is egyel… kapásból kettővel. Az újonnan érkezett csuklyás férfi csak egy
fekete nadrágot és egy majdnem földig érő fekete pelerint viselt – alóla
kilátszott kigyúrt teste és bal mellén lévő tetoválása, amit nem láttam
tisztán.
-
Mit akarsz itt, superior[1]?
– dörmögte mély, megvető hangon a sebhelyes.
-
Tudod te azt, inferior[2]!
– felelte a másik. – Nem lesz a tiéd.
-
Már mért ne lenne? Én találtam, én fogom belemélyeszteni az agyaraimat –
nyáladzott Piroska.
-
Nagyon gyorsan kotródj innen, míg szépen mondom!
-
Mi az, téged is ennyire csábít a vére? – nevetett fel a vöröske.
-
Egyáltalán nem a vérről szól ez az egész! – kiáltotta az immáron felbőszült fekete nadrágos.
-
Pontosan, hogy igen! MINDEN! Az életünk, az ő életük, a szomjunk csillapítása,
a gyilkolási vágy, sőt… még maga a vér is a vérről szól!
-
De ez az övék!
-
Nem csak az övék! A mi ereinkben
patakzó vörös nedű a harcról és a vonalainkról szólnak, ez így van rendjén. Igen,
ez csakis a miénk lehet! De az ő vérük a
mi étkünk, és…
-
Nem tanította meg a nemződ, hogy vámpíruraknak ne feleselj, mert a szavuk
parancs és törvény? Megcáfolhatatlan? - vágott közbe a másik.
Piroska
valószínűleg nem fogta az adást, mert mondani kezdte tovább a magáét, azonban a csuklyás
megelégelte a dolgot. Valahonnan a semmiből rántott elő egy hatalmas kardot.
Átdöfte vele a másik szívét.
-
Arcátlan fráter! – hörögte.
Áldozata
elporladt, az első fuvallat felkapta, majd a magasba emelte és széthordta
hamvait.
-
Eredj haza, csibém! – vetette oda nekem, s elindult az utca vége felé.
-
Nem fogsz… elbájolni? – értetlenkedtem.
- Oh,
milyen külön kívánságai vannak a kisasszonynak… - kuncogta felém se fordulva.
-
Mért ölted meg? – kiáltottam utána.
-
Mert szárazra akarta szívni a csinos kis tested. Többet meg ne kérdezősködj,
inkább örülj, hogy élsz – fordította oldalra a fejét. – Nem kell megköszönnöd,
nem érted tettem…
Felugrott
a téglafal tetejére a túloldalt pedig eltűnt.
Azt
állította, nem értem tette, mégis… Megkönnyebbülést vettem észre rajta, miután
pengéjével megsemmisítette azt a fenevadat, és akárhogyan osztottam, szoroztam,
az életemet is neki köszönhettem…
[1] Felsőbbrendű
[2] Alárendelt
